3. A város: Berkeley, első benyomás

Meglepő módon mindhármunk első benyomása negatív volt (ez most már változott). Az első estét természetesen valahol "kint", azaz a városban ünnepeltük meg. Térképekkel a kezünkben el is indultunk felderítő utunkra, zsebünkben egy kis pénzzel mindenképpen vacsorázni akartunk. Boti és Robi is (Koppándi Botond, Bálint Róbert- mindketten már Starr King-esek voltak) elmondogatta, hogy gyakran tudtak a városban enni, mindenféle jó éttermeket próbáltak ki. Hát...ez most valamit változni fog. Az ösztöndíj ételre szánt összege ugyanannyi, de az árak sokat változtak. Soha nem tudtunk spórolni (igaz nagyon nem is volt miből), de ezt most bizonyára meg kell tanulnunk. Szóval igen magas árak vannak, s ezt az első nagyobb bevásárlás meg is erősítette. A vacsora megvolt, egy "Boby`s" nevezetű pizzázóban húzódunk meg,ahol egy nagyobb pizzára és három üdítőre "szerény kis pénzösszeget" fizettünk.

  A város: Berkeley. Igaz majdnem semmit sem láttunk még belőle, de annyit tudunk, hogy egyetemi város, az USA egyik leghíresebb egyetemei vannak itt (UC-Berkeley, stb.). Nincsenek nagyon nagy épületek, az emberek nyugodtan vezetik autójukat (nagyon szokatlan számomra, hogy dudálást szinte nem is lehet hallani), de sok a homeless, azaz a hajléktalan. Bizonyára ez a tény váltotta ki belőlünk ezt a negatív képet, de nagyon szembetűnő (a furcsábbnál- furcsább emberekről majd a Starr King Teológia kapcsán írok. Nem az az igazi amerikai város, nagyon sokszínű (és bőrű) mindenféle szempontból. Sok az ázsiai (japán- nekik van pénzük, ugyanakkor nincsenek távolt Kaliforniától, szorgalmasak, általában pedig a pénzes és intelligensek jönnek), ez a multikulturális keveredés pedig meglátszik a városon. Az első napokban ugyanaz a kép alakult ki bennem, mint odahaza: Lupényban is a zord környezet elől a békés otthonunkba menekültünk. Ezt láttam,láttuk az első napokban. Ez a kép most már 11 nap távlatából sokat változott...

A városról nincs képem, de egy pár felvétel a környezetről:

-koppandiz-

2. Első napok, papírok, lakásunk

Szeptember 18-20. (Csütörtök-Szombat)

 Mivel korán feküdtünk reggel korán keltünk. Mindannyian többször is megébredtünk az éjszaka folyamán, odahaza elvégre dél van.

 A reggeli ébredés és tisztálkodás után a hivatalos papírdolgokat kellet átnéznünk Arlissal (Arliss Ungar- a Balázs Bizottság lelkes tagja, tulajdonképpen ő tartja össze a szálakat, hihetetlen önkéntes tevékenységet végez. Minden papír, információ az ő kezén megy keresztül). Szerencsére a meleg kávé kezemben volt (életem egyedüli biztos pontját jelentette abban a pillanatban), ugyanis az információk, sürgős teendők és kitölteni-valók hadával kellett szembenéznem. Úgy éreztem magam, mint a kis katona, aki parancsnoka utasításait hallgatja és persze annak felét sem érti. De sikerült...

 Dél környékén máris egy éves otthonunk ajtaján léphettünk be. Kellemes meglepetés volt, semmi panaszunk sem lehet. Ugyanaz a lakás (PSR- Pacific School of Religion háta mögött), melyben Lázár Leventéék (Balázs ösztöndíjas elődöm) is laktak. Az ember belép az ajtón egy hatalmas szoba fogadja, melyet nappalinak és dolgozószobának is nevezhetünk. Egyfajta mindenes. Benne ágy, 3 íróasztal, kényelmes ülőkék, lámpák. A konyhától egy "bárpult" választja el. A konyha a bejárati ajtó jobb oldalán. Teljesen felszerelve. Baloldalon egy kis elő-folyosó, majd egy kis fürdő. Ugyancsak innen nyílik egy ajtó a hálószobába, melyben egy nagy (nyikorgó, na nem, nem kell fantáziázni) franciaágy és egy emeletes-ágy. Amerikai módra falba épített szekrény és egy pár kis bútor. Szóval mindaz, ami egy család számára elegendő, elegáns és elfogadható. Ildikó gyorsan kezelésbe vette, egy-két művészies és találékony megoldással máris otthoniasabbá tette (amúgy nem mintha nekem nem lennének ilyen meglátásaim, csupán még nem sikerült ezeket a felszínre hoznom).Na, de mutassak egy pár képet is:

Konyha

Konyha

Konyha

Nappali

Ildikó és Guszti íróasztala

Kép a nappaliból

Íróasztalom

1. Keszülés, utazás, megérkezés

Augusztus 17.- Szerda.

    Kevés, főleg izgulással telített álom előzte meg korai kelésünket. Öltözés,indulás. Kolozsvár még puszta, igaz még 5 óra sincs. A reptéren azonban hatalmas tömeg fogad. Mielőtt összeszorulna a szívem (ami nem szabad, ugyanis orvosi papírom van róla) észreveszem, hogy nem a belföldi jártokra várakoznak. Mi ugyanis igen. Útvonalunk: Kolozsvár-Bukarest-London-San Francisco. Minden rendben, azaz majdnem minden rendben, a csomagokat gyorsan át kell csoportosítani. Ezek szerint az otthoni mérleg kevesebbet mutat, vagy a 2 félliteres pálinka és Tódor Csaba 2 könyve összesen 6 kg nyom!?   

    Édesapám, azaz Kefás, már ölelni akar: itt a búcsú pillanata. Tudtam, éreztem, hogy szüleim számára ez nagyon nehéz pillanat, de én erre már a lupényi hívektől való búcsúzás alkalmával megedződtem. Még egy-két vállveregetés,  unokai kézfogás és máris az első "checkingelés", azaz szigorú vámellenőrzés.

    45 perc alatt Bukarestben voltunk, egy hónapja ugyanezt a távolságot az inter-cityvel 11 óra alatt tettük meg. Az otopeni reptéren a jegykiadók és checkingelők miatt majdnem lekéstük a londoni járatot. Utolsókként rohantunk a géphez, hajszálon múlott... Mindezt hamarosan pótolta az a látvány, melyre álmodni sem mertem voltam: a Zsil-völgye felett repültünk el. A 10 km-es magasságból tökéletesen kirajzolódott mostani otthonunk. Nagyon boldog voltam, valósággal hihetetlen volt számomra.

     A londoni hatalmas reptéren nem volt gond, könnyen eligazodik az ember. Mindig Pipei Piroska lupényi idős hívünk jut eszembe, aki már sokszor meglátogatta Amerikában élő unokáit és sohasem tévedt el a nagy reptereken, pedig egyáltalán nem beszéli az angol nyelvet.

London felett a csodálatos piros belsejű Wembley stadion ütötte meg szemem, egyszer majd ülni fogok székein!

      A 747-400 Boeing az emberi elme és alkotás csodálatos voltára emlékeztet, a mogorva angol stewardess asszony azonban az isteni alkotás hibáira is rámutat. 11 óra utazás (amely egy pár óra "élvezés" után már nem egy leány- állom) és keleti Bay-öböl képe fogad, melyből szemet szúr San Francisco ködös része.

     Következett a nap negyedik checkingje, amely most már nem volt zökkenőmentes. A színes-bőrű amerikai vámos mihelyt meghallotta, hogy én keresztény lelkész vagyok, különböző perzsa királynevekről érdeklődött, melyek -tán- a Biblia ószövetségi könyveiben fellelhetők. Őszintén mondom, én csak hápogtam, a levegő után kapkodtam. Körülnéztem, szerencsére nem hallotta Czire tanárom, így hát próbáltam menteni a menthetőt. Reméltem nem ezen fog múlni amerikai pecsétünk. Gyorsan elmondtam, hogy unitárius vallásunk inkább az újszövetségi részre támaszkodik, s az általa feltett kérdésre már bátran tudtam válaszolni a korinthusi levél kapcsán. Pecsét az útlevélben, új lenyomat, pupilla fénykép, mosoly: hello Amerika! 

      Hamar leszáradt a mosoly arcunkról, ugyanis 3 nagy bőröndünk közül kettő Londonban maradt. Csak Ildikó ruhái érkeztek meg (szerencsére, fiammal még kibírjuk), de az ajándékok és  féltett pálinkám nem. Nagyon remélem az angol vámosok nem szimatolták meg, vagy talán éppen ezért maradt csomagunk?

A Balázs Bizottság három tagja fogadott minket, itt is utolsókként jöttünk ki, csak nekünk maradt el a csomagunk. Jay bácsi húsz éves Hondájaból nézegettük "San Francisco utcái"-t, majd vagy 35 km-re levő Arliss házában fogyasztottuk el a közös vacsorát. Este 7-kor már ágyban voltunk, igaz otthoni idő szerint pont 24 órája már ébren vagyunk. Ringatás természetesen nem kellett...

 -koppandiz-